Blogoljak vagy ne blogoljak - ez itt a kérdés.....

Körülbelül 14 éves voltam, amikor utoljára naplót írtam. Tudjátok, azt a hagyományos, mindennapos, aktuális főbb eseményeket érintő gondolatmenetemet, amit senki nem láthatott, sőt, szuper titkos volt, s külön gondot fordítottam arra, hogy senki meg ne lássa...Több funkciója is volt a naplónak: kiírni magamból a 14 éveseket érintő komoly párkapcsolati, vagyis leendő párkapcsolati problémákat, mint pl. épp kibe estem bele, vagy hú, az a fiú hogyan is nézett rám, egy-két aktualitás tanárokról, otthoni ügyek, de legfőképp pasik.

Megnyugtatott, jó érzés volt, hogy volt egy titkos eszköz, amihez nyugodtan fordulhattam, aminek mindent, de mindent el lehetett mondani... Mert bár a mai napig nagyon szoros a kapcsolatom a szüleimmel, főleg anyuval, de hát vannak ugyebár bizonyos kérdések, miket, azért mégsem, meg kínos, meg különben is...
 

De hát változnak az idők. Egy nagyon kedves ismerősöm mesélt a blogjáról, s ahogy lenni szokott kedvet kaptam. Nem rendszeresen, s nem napi szinten, csak amikor az embert elöntik a szavak, érzések, gondolatok, nincs akinek elmondja, s egyszerűen csak jólesik "kiírnia magából", hogy a lelke tisztuljon, hogy megkönnyebbüljön, hogy legyen egy nyugodt éjszakája. Nem másoknak, hanem magamnak, a lelki megnyugvásomnak. S ha a későbbi gondolataim másokat is elgondolkoztatnak, sőt elbeszélgetünk egy jót róla, már megérte.

Hiszek abban, hogy soha nincsenek véletlenek. Legalábbis, az, hogy kivel hoz össze a sors, vallom, hogy oka van. Csak vagy felismered, s tudsz élni vele, vagy homokba dugod a fejed és mész tovább. Úgy érzem, hogy eddig minden jó és minden rossz, ami történt velem, oka volt. Hiszem, hogy ahhoz, hogy elérjem azt a célt, vagyis hogy olyanná legyek, amilyen szeretnék lenni, ezeken át kell esni. Még ha abban a szent pillanatban nem túl kellemes, sőt egyenesen fájdalmas, gyötrelmes, kínszenvedés...sorolhatnám...de épít!!! De hát jól elkalandoztam, ezt majd a kövi blogomban. Most a lényeg, hogy elindultam, s a két bubum (két gyerkőc) engedi, akkor írok, s dőlni fog belőlem a szó, mert most egyszerűen muszáj....néha úgy érzem megfulladok....

folyt.köv.