Napjaid megvannak számlálva.... éld az életed!

Mit  tennél ha kiderülne, hogy már csak pár napod, heted van a földi életből? Ha kiderülne egy egyszerű vérvétel során, hogy gyógyíthatatlan betegséged van és napjaid meg vannak számlálva? Mi lenne az első dolog amit megtennél? Kivel töltenéd a napjaid és hogyan? Feladnád, beletörődnél vagy küzdenél, ami ellen nem lehet? Jó kérdés, valószínűleg ezt csak akkor tudja meg az ember, ha belekerül egy ilyen helyzetbe, de miért kell, hogy ez megtörténjen ahhoz, hogy megbecsüljük amink van?

Sokszor gondolkozom azon, hogy mi emberek miért vagyunk olyanok, hogy csak akkor becsüljük meg a fontos dolgokat, vagy egyáltalán bármit, amikor megbetegszünk, vagy elveszítjük. Akkor abban a formában és időben miért nem? Miért szükséges örülni minden apró dolognak csak akkor, ha kiderül, hogy gyógyíthatatlan betegségünk van és csak napjaink, heteink vannak hátra? Ha fel kell sorolni mit szeretnél az életben elérni, miért csak az anyagi javakat említik?

Annyi kör e-mail látott már napvilágot e témában, de pont emiatt elcsépelt lett ez az egész. Sajnos. Minden jó dolgot annyiszor kiforgatunk, ecsetelünk, rágjuk jobbról-balra, hogy elveszíti a valós jelentését, szépségét. Ha valaki örül mindennek - kisütött a nap, csicseregnek a madarak, a tenger morajló hangjának, egy nyári zápornak, vagy egyáltalán minden aprónak tűnó dolognak - ami tegyük hozzá nem apró, hanem fontos pillanatai az életünknek, csak nem figyelünk oda rá - teljesen bolondnak nézik. Minek örül? Hisz az élet szívás - lásd emo - depresszív élettagadó magatartás.

Ez vajon csak a magyarokra jellemző, ez a fajta melankólia, depresszív, negatív - "dögöljön meg a szomszéd akinek jobban megy" típusú viselkedés? Néptípus függő mennyire éljük meg igazán az életet? Mennyire tudunk örülni a mindennapoknak, mennyire figyelünk oda egymásra. Viselkedünk a világnak, jópofáskodunk, de a gyerek fejét leüvöltjük, ha elpattan a cérna. Miért? Miért nem azoknak adjuk a szép perceket, akik igazán fontosak nekünk? Miért fontos, hogy a szomszéd mit gondol és mi a véleménye rólunk? Nem ezeknek a dolgoknak kellene, hogy fontosak legyenek számunkra.

Tehát mit tennél? Azt gondolom, s ezt tényleg nem az elcsépelt formájában, hanem teljesen mélyül hiszem és vallom, hogy MINDEN NAPOT ÚGY KELL ÉLNI, MINTHA AZ LENNE AZ UTOLSÓ!!

Nem hiszek a szép porcelán tányérok őrízgetésében szép alkalmakra terítésben, nem csak akkor kedveskedem a gyermekemnek, ha szülinapja van, karácsony..stb, nem csak akkor figyelek rá, amikor épp nincs más dolgom.

Nem hiszek abban, hogy parfümöt csak különleges alkalmakra használjam, ki tudja, hogy nem éppen az illatod miatt lesz különleges - megismerkedsz valakivel:) Hú ez kezd utópisztikus lenni::)

De a lényeg, hogy mindened amid van, ne vedd  természetesnek. Adj hálát mindenért - ne elsősorban az anyagi javakért - s megérzed, hogy jó dolgod van. Ha egészséges vagy, ha látsz és figyelsz is, ha hallasz és érted is, ha érzel és viszonzod is, mind KINCS.

Gyermeked, ahogy beszél, ahogy megosztja veled az élete apró részleteit - ne unjad és zavard el. Figyelj rá, hallgasd meg. Ez mind kincs.

Bakancslista c. film többször visszaköszön, de mielőtt azt megcsinálnád, írj egy hála listát, mik azok a dolgok az életben, amiért hálás vagy. Amikor ezt én olvastam, hülyeségnek gondoltam, de nem az. Csak akkor tudod meg, ha leírod, hogy átjárja a lényedet az öröm, az elégedettség, a nyugalom.

S természetesen ez a bejegyzés nem egyfajta pozitív sikerkönyvekben megszokott és lerágott csontszerű ömlengés akart lenni, csak felnyitni a szemünket, hogy nap mint nap elmegyünk egymás mellett, azok mellett a dolgok mellett, amik az életünk.

Ne tegyük. Változtassunk rajta! Még MA!