Az ember lánya azt hiszi, amikor már nagyobb a gyermekünk, felcseperedik, ezzel arányosan csökken az aggódás, de nem. El kell, hogy szomorítsak mindenkit, aki ebben hisz, ez folyamatosan, meg nem szűnő aggodalom. De mi az az ez?? Hát a szülőség, anyaság. Egy véget nem érő, édes, kedves, de egyben nagyon felelősségteljes "feladat". Sok ismerősöm, akiknek kicsik a gyerekei többször hangoztatják, de jó nekem, hiszen nekem már nagyok a gyerekek (a kicsi lassan 10, a nagyobbik 14 éves). Ilyenkor szoktam jót derülni magamban, na majd megtudják. Nekik a legnagyobb probléma a pelus csere, vagy hogy mikor kell befizetni az oviba az ebédpénzt. S természetesen mielőtt még mindenki azt hinné, hogy ezeket lekicsinylően mondom, szó sincs róla. Én is végigmentem ezeken a folyamatokon, s akkor valóban mások voltak a problémák, vagy aktuális megoldásra váró feladatok.
Jelentem túl vagyunk a nagyobbik felvételijén. Gimnazista lesz a lányom, Szent szalmaszál:) Nem állítanám, hogy ez volt életem legnyugodtabb pár hete/hónapja, Mire kiválasztjuk hová szeretne, milyen lehetőségek vannak, mit kínálnak, kéttannyelvű, tehetséggondozó. Járjon-e előkészítőre vagy nem, ha igen, melyikbe és mennyiért. Járjon-e külön matek tanárhoz a felvételi előtt, ha igen ki kit ajánl. Majd jön az egyik felvételi, másik felvételi, előtte temérdek papír kitöltése. Nem jól van kitöltve, vissza az egész, elölről, mert az utcát rövidítettem, azt ki kell írni kérem szépen teljesen. Átjavítani nem lehet. Írásbelik megvannak, majd jönnek a szóbelik, behívták-e egyáltalán, hová, mikor és miért:)? S jön a várakozás ideiglenes rangsor. Valami fogodzó, talán, esélyes, talán tuti befutó....
S ekkor eljön a várva várt nap, fent van a honlapon a végleges lista. Látod a nevét, most már megnyugszol. Ez az, bent van, sikerült neki. Majd elkap a félelem. Jesszus! Gimnazista lesz a lányom. Előkerülnek a gimnazista emlékek, a fiúk, szerelem, buli, Fanta...jobb esetben Fanta:)
Gondolom mindenki másképp éli meg ezeket az időket, visszatekintve mindig viccesebben, lazábban látjuk a dolgokat, de akkor abban a szituációban izgul ám az ember lánya, mi lesz az ő kis csemetéjével.
Ti hogy éltétek meg a felvételit? Vért izzadva vagy lazán? Várom a beszámolókat.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése